E’ mán művészet (vagy valami más)

Én vagyok a művész

Nem kell ide művész

Álljon hát le magától

Nem kérek én magából

Az a helyzet kéremszépen

Mondtam is, hogy kérem, szépen

Erre aztán felháborodt

Ivott inkább még egy borot

Bigmen

Alapítványi bálra írt vers(csi)

 Pártolójegy eladó

Tombolatárgy hozható

Cipő, süti, kiskanál

Minden, amit felajánl

Lesz műsor és jó ételek

Táncparkett és víg zenészek

Így az egész nagyon jó lösz

Támogassa intézményünket, kösz

Bigmen

Béla az ács

Béla az ács

Nem valami takács

De mivel kiképezni szokás

Lehet még akár szak-ács

Hobbija a kalapok

Hozzászólni nem tudok

Mától ő már kalap-ács

Foglalatossága van rakás 

Bigmen

 Zita esete

A lány neve Zita

Szép volt ő de buta

Minden férfi álma

Mert tőle minden srácnak áll ma

Minden pasi esete

Elmondom hogy esett az esete

Velem volt ma egész este

Tüzes forró volt a teste

Haja gyönyörű fekete ében

Gyönyörködtem duzzadó kebelében

Szeme szépen csillogott az éjbe

Szép szavakat súgtam a fülébe

A sexy ruhát, mit miattam vett fel

Éjjel csak én értem dobta el

Olyan volt, mint az álom

Ezt én néked garantálom

De egy úriember nem dicsekszik

Minden nőt megdönteni igyekszik

Húzok hát egy strigulát

És egy sör mellett az életemet gondolom át

Így születtek ezek a sorok

Most a dolgokba belegondolok

És meghozom a sorsfordító döntést

Folytatom még a pezsgést, pörgést

Így nem változott semmi

Ez ellen már nincs mit tenni.

Bigmen

Megint egy másik barátom, (sok lesz már nem?:)) küldött egy verset számomra, mely  már kevésbé komoly témával foglalkozik. Ő maga talán nem annyira profi versírásban, de a humora az fenomenális. Fogadjátok hát tőle ezt a verset. Jah, és a Bigmen névre hallgat, mielőtt még elfelejtem.

Dógozzá

De hol ész van,

Minden kész van.

Ne igyál hát,

Dolgozzál!

Ha fut a szekér, üljél rá,

S ne utána kullogjá’.

Megy majd szépen minden rendben,

Nincsen semmi trükk ám ebben.

Ui: Ha nem haragszol meg érte, Big, módosítottam az egyiks sort és egy s betűt írtam elé, mert úgy jobb:D

Most egy kicsit a komolytalanság és a humor felé fog hajlani a blog. Innentől meghatározatlan időre úgymond "hülye" verseket fogok kitenni. 

 Másik barátom, aki a MadThrasher művésznévre hallgat írt egy dalszöveget, mely elnyerte  tetszésemet. Ezért úgy döntöttem, kirakom. 

A háborúnak vége

A háborúnak vége, az ágyúk csendben ülnek,

Nem zúgnak már felettünk repülőgépek.

Katonák ezreit látom, temetők kapuján ha belépek,

Bánat és bűn halmai, kellett hát ez, népek?


Mert a reptér, a kikötő, a vasút az úr,

Csak ezért kell nektek minden hadúr?

Ártatlan emberek: ím, itt a végetek!

Fogadjátok a halált... Isten véletek!

 

A menny vagy pokol a cél,

Ég veled az acél,

Könnyekre most nincs idő,

A halál túl gyorsan eljő...

Ne féltsd hát lelkedet,

Ne féltsd hát magadat,

Legyen bármily' rettenet,

Csak leigázd a hadakat!

Szörnyű golyózápor,

Tüzes ménkő, bomba,

Láss erdőt fától,

Ne szállj a pokolba!

 

De a parancs az parancs: ölj, gyilkolj, mészárolj!

De zeng majd még ima ebből a szájból...!

De nem tehetsz semmit, a Parancsnok Úr az Isten:

Száguldj a tankoddal ezernyi holttesten!
 

Itt nincsen kérdés: célkeresztben az ellenség,

Itt nincs olyan, hogy emberség...

Itt csak egyetlen út van, szíved legyen kemény,

Itt csak a gonosz győzhet, nincsen már remény...

Mely teljes pusztulást hoz mindenre,

Mozgóra, élettelenre,

Mire ez átfuthatna agyadon,

A kés átszaladt a nyakadon.

Kegyetlen világ ez,

Puska, gránát, lőszer,

Otthagyhatsz mindent,

Ami mellett nősz fel...

Parancsnok Úr: gonosz had

Nekünk gondot nem adhat,

Amíg van bennünk vér...

A győztes vér!

S a családoddal mi lesz?

Emlékük benned él...

Bús szívük nem remél...

A gyász senkit nem kímél...

Ez hát a cél?

Elég régen hoztam már verset, köszönhetően annak, hogy nem volt:) Néhány nappal ezelőtt írtam viszont egy kis rövid versikét, mely már nem szól a keserűségrő, sokkal inkább a reményről. íme:
 

Egy korszak vége

 Kivirult mostan az eddig borús égbolt
Kivirult a szívem is, feledte mi rég volt
Új vizekre evezem viharos tengereken
Hol a boldogságot, mint mások én is meglelhetem
Nyitva áll most szívem bárki számára
Mert nem szeretne meghalni a kínzó magányba
Biztos van valaki, ki nekem reményt adhat
S a boldogság kapuján velem benyithat
Számtalan lány szaladgál szerte a világban
De nem láttam még szemükben, azt amit kívántam
S hogy mit kívántam? Elmondom.
Bár lehet kissé eltúlzom
Azt kívántam, hogy egy kicsiny szikra
Kapjon lángra azon nyomba’
Forrjon a levegő közte, s én köztem
S ne érezzem úgy, hogy érte megküzdöttem
Csak menjen a dolog, ahogy mennie kell
Mi lehetne a végszó? Hát szerelemre fel!

A szerelmes verseimnek teljes mértékig valóságos ihletője van, azonban az a dolog nem jöt össsze, ezért ez a vers. 

Egy válasz után

Ez a nap az, mely megváltoztatta a világot számomra
Volt valaki, aki nem olyan volt, mint éjszakai álmomban
Elvakított a köd, melyet rózsaszínnek neveznek
S egy röpke pillanatban a szívünkre helyeznek
Azt gondoltam, ő az, kiért érdemes lenne élni
Csak ezt az egyet akartam én Istentől kérni
De hiába epekedtem hisz nem kaptam segítséget
A történtek után leveszem a régi terítéket
Egy újat teszek fel, egy patyolat fehéret
És elfelejtek mindent, mi történt az egészet

El akartam mondani neki, hogy én mit is érzek
Mindazt, hogy miatta már több sebből vérzek
De nem úgy sikerült ahogy szerettem volna
Miatta, mert nem olyan volt, mint az álmomba
Csak mosolygott, s magával volt elfoglalva
Nem érdekelte, s közbevágott a mondandómba
Hát rendben van, én nem fogok ettől falnak menni
Csak rosszul esett, mert nem láttam még őt így viselkedni
Talán nem ő az angyal ki felvisz a mennybe
Itt hagy lent engem, a Földön, a szennybe
Mert szenny ez az élet, ha nincs miért élni
Tudom kissé depis, de lehet másképp vélni?
És bár nem megyek a falnak, de mégis fáj
A rózsaszínből kifakult szürkévé a táj
Válasza után még a nap is égetőbben ért el
Egész testem tele volt keserű verítékkel
Mert megizzadtam én érte, de ő ezt nem értékeli
Talán jobb így, s majd valaki a jövőt szebbé teszi
Ha  ilyen vagy, hát csak tessék, engem nem érdekel
De egy darabig még biztos a fejemben leszel!

Régen jelentkeztem már új verssel, ennek oka, hogy nem nagyon van már versem. Egyelőre ezek azok melyekről úgy gondoltam, hogy kirakom az internetre is. Nem kaptam verset még senkitől, szval ez így elég necces, de sebaj. Megoldom:) Írtam egy verset megint.Íme:

Keresem a szavakat

Keresem a szavakat, pont most hagynak cserben
Mikor már éppen feltárnám előtted a szívem
Rengetegszer fordult körbe az óra mutatója
Míg eldöntöttem belekezdek ezen mondandómba
Vártam már eleget most van itt az idő
Az igazság napja ez, de nem túl felemelő
Nem könnyű kifejteni mindazt mit szeretnék
Hogy ne mondjak olyat, mit később megbánnék
Majd válaszod után talán mindent elmondok
Jót, s rosszat egyaránt a tudtodra adok
Annyit kérek csupán, hogy gondold át a dolgot
Úgy dönts, hogy befoltozd a szívemen a foltot
Talán nem én vagyok kiről mindig is álmodtál
De rajtam kívül nincsen más, aki csak reád vár
Ha mégis nemet mondasz nem lesz könnyű feledni
Mint egy barát továbbra is a közeledben lenni
Remélem nem kell helyetted más valakit keresni
Hisz téged tiszta szívből tudnálak szeretni!

Külföldiül is próbálkoztam versírással, többek között angolul. Vagyis nem többek között, hanem úgy. Nem vagyok nagyon jó angolból, éppen ezért alapból sok apróbb hibát vétettem, de volt akivel kijavíttassam őket:) Íme a "remekmű"

You had said something that made me feel bad
But I could give you something that you don’t have
It’s not a word, a thing or a stuff like theese
It’s a feeling which had got me and moved me out from peace
This feeling is:LOVE which is driving me mad
Sometimes I feel happy and sometimes I feel bad
I don’t know how to tell you the feelings of my heart
I have to do it because you are completely blind
It’s not just your fault I know it’s mine too
But I still don’t know what I should do
I would throw away for this love all of my wants
I just would like to be beetwen the clouds
Flying with birds touching the rainbow
It’s not up to me but you don’t let me go
I just wanted to be happy and kiss your lips
Watching in the TV your favourite clips
Holding your hand and looking in your eyes
I’m thinking about you mostly in these times
You are always on my mind I can’t forget you
Something will change at least i hope so!

Ez volt a legelső versem, amelyet nem bohóckodásból, hanem konkrét szándékkal írtam meg. Vannak benne olyan részek, melyeket talán ma már másképpen írnék, de nem szoktam átjavítani a műveimet, mert az eredeti hatás az igazi. Címe nincs.

Körbe nézel, s mit látsz?
Emberek nézik le egymást
Csúfolódnak, gúnyolódnak
S mindig a rosszra gondolnak
Azt hiszik ettől ők többek
De sokat veszthetnek könnyen

Te, aki ezt elviseled
Jó ez neked így?
Te, aki csak azt teheted
Hogy a lelked mélyén sírj
Mennyi ember mindkét oldalon
Mennyi rút szó a tépett ajkakon?!
S megannyi vérző szív
Mely ha kell, ha nem de hív
Hív, hogy a tettek mezejére lépj
S a romlott virágról egy szirmot letépj
Hiszen jobb néha a keménység
Mint az elfojtott keserűség
Nem számítasz annak, ki lelkedbe tipor
Legyen az Ottó, Róbert vagy Tibor
Talán fontosabb vagy másnak, aki számodra valódi
Ha eljő majd a másnap nem fogsz csalódni

S te, aki azt hiszed több vagy másoknál
Árnyék vagy a fényben már sokuknál
Mikor az idő majd eljár feletted
És a múltat rég elfeledted
Bizony lesz majd pár óra
Mit eltölthetsz magányodban

 Ez a vers is elég régen került már papírra, de eljöt az ideje kirakni. 

Múlik az éjszaka

S elcsuklik halk szava

Talán el kell mennem örökre

Nem lehet máshogy, csak nevetve

Könny csordul ki mégis, mind a két szememből

Nem is  jutok szóhoz, már a könnyektől

De mit ér most a szó, mikor búcsúzni oly nehéz

Többet ér egy ölelés, hisz az idő oly kevés

Ha eljő majd a reggel, s e napot kárhozom

Akárhogy is, de én emelt fővel távozom

Fel a fejjel! -súgja halkan

És végig csókolja ajkaim lassan

A távolból már hallatszik az ördögi moraj

Senki nincs a házban már, csak a tulaj

Ugyanazon sorsra van ítélve ő is

Katonának áll, s ha kell lő is

Lassan felállok, indulok messzire

Arcát őrizem a szívemben örökre

Ezt a verset szintén Neil McCauley barátom osztotta meg velem, hogy ti is megcsodálhassátok. Íme:

A Fájdalmas búcsúról

Miért kell így fájnia, a búcsú pillanatának?

Olyan, mintha tőrt szegeznének, az ember tarkójának.

Lázban, égő lelkemben, a tűz újra fellobban;

Nézek rád, mint egy tündérre, a legcsodásabb álmomban.

Ádáz harcot vívok, most magamban a világgal;

Rég nem álltam előtted, ily remegő lábakkal.

Kíváncsian fürkészem, csalfa tekinteted;

Itt, e szent helyen, ím letérdelek előtted.

Talán ez az utolsó, lehetőség számomra;

Talán ez az út még, nem vezet a halálba.

Istenem, állítsd meg az időt, hiszen e perc, a beteljesedés maga!

Hallgasd meg végül Drága, az utolsó szavaim;

Hadd osszam meg veled, legféltettebb titkaim.

Úgy szerettelek téged, mint még senkit életemben;

Ám te perceken belül összetöröd, oly hevesen verő szívem.

Azzal, hogy itt hagysz, s lehet, nem látlak többé;

Holnaptól kezdve életem, immáron az enyészeté.

ISTEN vigyázzon reád, azt kívánom én néked;

Élvezd ki az életet, ameddig csak teheted.

Én is megpróbálom, hogy új életet kezdjek;

S, új célt kell találnom, megüresedett létemnek.

Nem lesz, aki miatt, reggel érdemes felkelni;

Nem lesz, aki miatt, érdemes lenne élni!

Neil McCauely

Neil McCauley barátom is papírra vetette érzéseit, méghozzá nem is akárhogyan. Már majdnem mintha magamat láttam volna:P. Témája a már klasszikussá vált: szerelem. A mű maga még márciusban keletkezett, de csak most jutott el hozzám gépelt formában is. 

Vágyakozás egy gyönyörű lány után

Tegnap egész éjszaka, csak reád gondoltam;

Mikor a tücskök zenéjét, áhítattal hallgattam.

A Hold fényéről elsőre, te jutottál eszembe;

Ahogy szoktál nézni, mélyen szemeimbe.

Arra gondolok, hogy bárcsak velem lennél;

Gyönyörű szemeiddel, nemcsak kecsegtetnél.

Fognám kezeidet, s nem engedném el többé;

Hiszen te, vagy aki engem, kipótol egésszé!

Aranyos fejecskédet az ölembe hajtanád;

Csak arra tudnék gondolni, mily szép ez a világ!

Fölállnál mellőlem, s lábaid csodálnám;

Gyönyörű testedet, végig csókolgatnám.

Sétálunk a parton, együtt kéz a kézben;

S, már a lámpák is kialszanak, lassacskán a téren.

A város végleg elcsendesül, minden teljesen néma;

Csak néhány kutya ugat, lépteinket hallva.

Házad kapujában, csókkal búcsúzunk egymástól;

Belül, mégis fűtött lelkem, a szüntelen vágyakozástól.

Azt szeretném, hogy az idő, álljon meg örökre;

Csak a szerelem maradjon és semmi más körötte!

Nem voltam ily boldog, mióta világ a világ;

Köszönöm néked ISTEN, ezt a beteljesült csodát!

Neil McCauley

 Ez a szösszenet is elég régen készült, itt az idő megosztani veletek.

Világ

 Lehet-e még szebb a világ
Nyílik-e majd egy újabb virág
Összetörve, meggyötörve
Nem lehet már
Reménykedve, bizakodva
Hogy valami jobb vár

A valóság sem teljesen más
Ennél rosszabb nem lehet már
De ha fájna, csak maradj állva
És küzdjél tovább
A kitartás a megoldás
Csak így élj tovább

 Volt egy álmom, nem is olyan rég
Hogy újra látom az ég kék színét
Talán lesz még, talán vár még
Egy jobb szebb világ
Talán lesz még, talán vár még
Egy jobb, szebb világ

Laccy93

Egy újabb dalszöveg, még régebbről.

Emlékszem még nagyon régen, egy padon ültünk kéz a kézben
És gyengéden fújdogált a szellő
Szemébe néztem és azt láttam, amit akkor épp nem vártam
Egy könnycsepp hullott ki a szeméből
Már akkor tudtam nincs ez jól így, egy könnycsepp nem jelenthet jó hírt
De egy felhő jött, s eleredt az eső

Refrén:

Csak hullt, csak hullt a nyári eső
Csak múlt, csak múlt a régi szép idő
Csak volt, volt a régmúlt boldogság
Óh mondd, oh mondd, mért fáj?

Miért kell, miért kell, hogy így legyen vége?
Nem jutok, vissza már, többé a térképre
Mért fáj, mért fáj még ma is a szívem?
Ami volt, elmúlt, nem értem

Azt mondtad ne bánkódjak már, nem lesz jobb, késő most már
De szívem ma is meghasad
Neked van más akit szerethetsz, engem könnyen elfeledhetsz
Csak az én lelkem oly magányos
Nem hevertem ki egészen, hogy nem múlt sokon csak kevésen
De összetörtem teljesen

Refrén:

Csak hullt, csak hullt a nyári eső
Csak múlt, csak múlt a régi szép idő
Csak volt, volt a régmúlt boldogság
Óh mondd, oh mondd, mért fáj?

Miért kell, miért kell, hogy így legyen vége?
Nem jutok, vissza már, többé a térképre
Mért fáj, mért fáj még ma is a szívem?
Ami volt, elmúlt, nem értem

Néha visszagondolok még, de már nem érdekel rég
Újra látom 2szemét, és a végítéletét
Volt ami volt, de elmúlt, és ha újrakezdhetném
Azt hiszem minden percét újra átélném

Lassanként felszárad az eső minden cseppje
Lassanként feledve a régmúlt minden perce
Lassanként visszatér a régi harcos kedve
Lassanként eljut majd, a fellegekbe

Laccy93

Refrén:

Csak 

 A sújtó érzés

Mint búsan álló fába a sújtó fejsze nyele
Úgy hasított az érzés a szívembe bele
Tudom jól, hogy a többiek nem ugyanazt akarják
De mégis énvelem a bolondját járatják
Mert ők azok ki mosolyt csalnak bájos arcára
S beleszólnak a világ, és jómagam harcába
Tudom én, hogy ők ezt céltalanul teszik
De félek, hogy ő benne egy új érzés születik
Egy új érzés, mely engem már magával sodort
Elindított valamit, mitől bennem egy harc dúlt
Nem csak hogy dúlt, dúl az még ma is
Ma sem történt változás, eltelt ez a nap is
Össze kéne hát  szedni minden erőm
Ezt az állapotot, már nem bírja ketyegőm
Esküszöm az égre, ha elég bátor leszek
Szemébe nézek, s valami váratlant teszek
Megmondok majd neki, mindent mit érzek
Remélem válaszától újra magamhoz térek
Vagy rosszul fog esni, vagy leszek oly vidám
Bármelyik is lesz majd, az  már nem az én hibám
Többet nem tehetek az ügy érdekében
Lassanként elmúlik biztos késztetésem
E sorokkal búcsúzom, már nincs mit mondanom
Bárhogy is alakul, azt élvezni fogom!

 Elmélkedés az érzelmekről

Majd két éve már, hogy megváltozott lelkem világa
Sok mindenre rájöttem, hogy nem történt hiába
Kiket megismertem egytől-egyig rendes emberek
Hiszem, hogy nekem ez a legnagyobb fegyverem
Jöhet bármi, legyen víz vagy tűz
Közöttünk a kapcsolat bármit legyőz
Hiszed vagy sem, de többet ér egy barát
Ki ha kell, teérted a tűzbe veti magát
Többet ér, mintha zsebed kincsektől duzzadna
S egész életed magányba fulladna

Bár ott van még a család, mint méhe a virágnak
Jóban, rosszban melletted szó nélkül kiállnak
Anyukád, ki neked életet adott
Apukád, ki számodra utat mutatott
Tesód, kivel bizony összeköt a vér
Mikor már nincs melletted, rájössz mennyit ér
Elég, hogyha távol van, s nem a túlvilágon
A lényeg, hogy nincs már ott a szomszédos ágyon
Persze sajnos akadnak itt is kivételek
A másiktól messze vannak, mint egymástól a telek
Kik nem értékelik, mit az élettől kaptak
S eldobják mindazt, mit az Istenek adtak
Én már rádöbbentem arra, hogy kik fontosak nekem
Magamért, s értük  most már minden cselekedetem

Fülemben cseng most, más érzések robaja
Mely a szívemet támadja, s belülről kínozza
Nem tehetek róla, nem én akartam
Ezért míg lehetett, mindig eltakartam
Sok van mi felett az ember uralkodhat
De az érzéseinek nem parancsolhat
Nem saját kívánságunk szerint történnek a dolgok
Így sok van ki szomorú, de még több ki boldog
Mint a hullám úgy telnek napjaim újfent
Mint a tengerben: hol fent, hol lent
Ambivalens érzések tucat számra jönnek
Addig míg lelkemből mindent ki nem ölnek

De nem szeretnék panaszkodni, ez nem annak a helye
Időm az lenne rá, de nem kezdek most bele
Inkább tanulságot vonnék le, ha szabad ezt tennem
Korábban még én is másképpen hittem
De lehetsz szegény, rokkant, sérült, vagy buta
Egy valami biztos, magányos soha!

 Az első dalszöveg mi publikálásra került. Remélem tetszik!

Kinéztem az ablakon, más lett a táj
Nem látom a jövőmet, azt ami vár
Tévhit volt, de régen volt ahány csillag az égen volt
Annyiszor reméltem, hogy a holnap másképp lesz

Refrén:
Mint havasi táj, az életem
Úgy változott meg hirtelen
Mindent elborító nagy fehérség
Csúf játékot űző vágy, reménység
Hozzátok szól fohászom
Mert a helyes utat nem találom
Adjatok erőt a folytatáshoz
Mutassatok utat a boldogsághoz

Hulló hópelyhek, annyi a gonoszság
Múló érzelmek, már kevésbé fáj
Mint hulló csillagok, mint múló nappalok
Úgy fogy el a remény, s úgy lesz fehér a táj

Refrén:
Mint havasi táj, az életem
Úgy változott meg hirtelen
Mindent elborító nagy fehérség
Csúf játékot űző vágy, reménység
Hozzátok szól fohászom
Mert a helyes utat nem találom
Adjatok erőt a folytatáshoz
Mutassatok utat a boldogsághoz

Egy csillanó napfény, mely áthatol a szenvedésen
Úgy olvad a jég, s olvad fel szívem
S mint elolvadt hó után a sár
Lelkemben a táj, csak emlék marad már

Csak egy havasi táj volt az életem
Míg meg nem változott hirtelen

 Laccy93

Saját verseim, dalszövegeim nem időrendi, hanem tetszés szerinti sorrendben jelennek meg.
A küldött versek is érkezési sorrenben kerülnek publikálásra. 

Lelkem mélyén kavarog egy új, s furcsa érzés
Mely oly sokszor előtör, s megnyújtja szívem
Nem tudom idővel elmúlik e majd
Mert így egyre jobban a bánatba hajt
Kérded tán, miért vésem e sorokat papírra?
Könnyebb így a szívnek, ez a gyógyírja
Mert bizony ha az álom, nem válhat valóra
Kár bizakodni, s álmodni halomra
Ha nem ez van megírva, nincs mit tenni
Csak sóhajtani, s tovább lépni
Hajjj! hogyha az olyan egyszerű volna
Szívem, lelkem néked nem siránkozna
Felhők közt járnék, ha nem volna ily nehéz
S nem érdekelne már rég ez az egész
Odakinn a fényes nap sugara simogat
Idebenn a sötétség, egyre csak hívogat
„Jöjj és felejts el mindent örökre
Hidd el jobb ez így, mintsem a börtönbe”
A szerelem ejtett rabul, mely kitart makacsul

Nem engedi szívemet újra szabadjára
Hogy visszatérhessen régi önmagába
Így viszont nem tudom, meddig bírom még
Meddig bírom eltusolni, mely kínoz oly rég
Meddig kell dulakodjak a belső énemmel
Szembefordulni a sújtó tényekkel?
Miért kell, hogy legbelül sokáig nyomasszon
S legfőképp miért kell, hogy mindig lelohasszon?
Miért nem tud csak úgy tova illanni
S engem, mint régen, nyugalomban hagyni?
Vagy legalább ne volna, ily zavaros,  bonyolult
Melytől szívem ege, oly nagyon beborult
Hányszor de hányszor gondoltam arra,
hogy bárcsak az álom valóra válna
De zavarodott vagyok, mert nem tudom, hogy állok
Szívében helyet, valaha találok!?
Ő sem az a fajta, ki a szavak embere
Ha egyikünk sem lép, hát megeszi a  fene

Persze  a valóságban ez nem ilyen egyszerű
Ha így lenne, na az volna nagyszerű!
De nem így működik a világnak rendje
Tovább tart feledni,van egy menetrendje
Nem lehet csak úgy a közepébe vágni
Bizonyos pontokon, meg-meg kell állni
Megállni, s végiggondolni
Tényleg megéri, mindent eldobni?
Átgondolni az egészet, elejétől fogva
Gondolni a jóra, nem csak a rosszra
Hogyha gondolataid itt végződnek újra
Akkor megérte hallgatnod a belső szóra
De mit hordok én itt össze?
Hisz még csak nem is jöttünk össze!
Mert gyáva voltam bármit is tenni
De most már késő keseregni!
Előre kell tekintenem, újult erővel
Tovább kell lépnem, sok új reménnyel
Nem gondolni arra, mi e vershez vezetett
Feledni azt, hogy a szívem vezeklett
Érezni újra a virágok illatát
Újra látni egy lány mosolyát
Egy lányét, ki szívem majd újra lángra gyújtja
S a hamut mi ott ragadt, messzire szórja
Nem akarok én már, semmi mást kérni
De szeretnék, valamit itt helybe ígérni
Ha elfelejtem a lányt, ki szívem csömörli
Nem biztos, hogy tudok majd, annak én örülni
Mert papoltam én itt a felejtésről
De elfelejdkezdtem, egy kérdésről
Arról, hogy miért vagyok én ilyen gyáva?
Miért vagyok szerelmes, ebbe a lányba?
Félek a kudarctól, pedig nincs mit vesszek
Tetszik nekem, még sincs merszem
Nem beszéltem még erről, se vele, se mással
Hogyan lehetne összehozni a dolgot egymással
Ez az mi kínoz, és a mélybe taszít
A lelkemben egy nagy lyukat hasít
De nem kérdőjelezem meg ama Urunk szavát
Egy valakit hibáztathat az ember, magát
Elismerem én, hogy rosszul döntöttem
Amit kellett, azt soha nem tettem
Mindig csak álmodtam, sosem cselekedtem
S csodálkoztam, hogy eme állapotba estem

De most, hogy elhagyják tollamat e szavak
Nem teszek olyat, amit nem szabad!
Előre nézek, s nem hátra
Most nem gondolhatok másra
A szerelem ott van, rád  is várva
Ha hiszel benne, hidd el eljön majd a hála!

Laccy93                                                                               2010. április 1.

Úgy érzem ez a vers nem lett olyan jó talán, de kirakom, hátha valakinek tetszik.

Fáj a szív, fáj a lélek
Isten mondd meg: miért élek?
Mért fáj minden egyes nap, mintha szíven szúrtak volna?
Mért nem nyilaz most Cupido, hisz az volna a dolga!?
Nem fájna az érzés, s nem emésztené szívem
Apránként mint egy féreg szívja ki a vérem
Lassan emészt fel, hogy jobban szenvedjél
Felejtsd el örökre, vagy valamit tegyél!
Bár tanácsként írtam, de saját probléma
Nehéz ezt így leírni belegondolva
Szerelembe estem, s csak lestem
Hogy mí fura érzések kerülgettek engem
Egyszer fenn, s egyszer lenn, tartja a mondás
De ily mélyen szívemben rajta kívül nincs más
Hiába van szabadon szívem kulcslyuka
Nincs nála a kulcs, hogy benyithasson oda
Mint a Naprendszertől az univerzum legtávolibb pontja
Mely egyre távolabb van így soha nem érhetsz oda
Annyira van a zár a kulcstól, mely nyitja
És az örömöt, mi kint van belülre hozza
Talán még sincs olyan messze, mint az univerzum vége
Csak néhány hétbe telhet vagy egy emberöltőbe
De bárhová is megyek vagy bármit is teszek
Vele vagy nélküle de én boldog leszek!

Laccy93

Mikor először láttalak nem hagytál mély nyomot bennem
Egy lány voltál a sok közül, kit észre sem vettem
Akkor még lefoglalt az idegen környezet
Akkor még semmilyen érzés meg nem környékezett
Nap-nap után láttalak, mégsem történt semmi
De akkor tájt még nem akartam semmit sem tenni
Aztán hirtelen megváltozott minden
Hogyan, s miként, ma sem értem
Egyszer csak fellángolt valami legbelül
Valami, mit ha elhagysz, bizony sokba kerül!
Késztetést éreztem, hogy mindig feléd pillantsak
Próbáltam ellenállni, de nem volt meg hatalmam
Te voltál ki belül engem ily módon összezavart
Tudatlanságom miatt, engem jól megkavart
Tovább égett a láng, s már kezdtem sejteni
El kellett, hogy ismerjem, nem lehetett kertelni
A szerelem lángja lobbant fel kicsiny szívemben
Te voltál a szén, mely táplálta én bennem
Attól fogva nehéz volt magamban tartani
De tudtam jól senkinek nem lehet elmondani
Őrlődtem mint a gabona a malomkövek között
Mert nem tudtam mi bújik meg pillantásod mögött
Hisz oly sokat néztem gyönyörű szemeid
Mikor nem takarták el, gyengéd kezeid
Arcodat mintha Vénusz gyúrta volna
Annyira szép, maga a csoda
Hosszú dús hajadba, ha belekap a szél
Azt a pillanatot nem adnám semmiért!
Mikor mosolyogsz jobb kedvre derülök
Ha rám irányul kacajod, a mennybe kerülök
Tudnod kell mégis, hogy kínoz ez az érzés
Fejemben most is kavarog rengeteg kérdés
Hogyan tekintesz rám? Ugyanúgy mint én?
Téged is sújt az érzés, legalább ilyen rég?
Remélem, hogy egyszer majd mindent megtudok
Lehetünk-e együtt, te és én boldogok!? 
Laccy93

 Üdvözöllek! 

Elindult hát ez a blog is. Emberek milliói tombolnak most az utcán, s hajnalig tartó mulatozásba kezdenek a hír hallatán. Remélem te is bontasz egy üveg pezsgőt!
Ez persze csak vicc. Nem túl érdekfeszítő témájú lesz maga a blog. Versek, dalszövegek magam, s remélhetőleg a ti tollaitokból. Előrebocsátom, hogy vulgáris, politikai, vagy etnikai kérdésekkel foglalkozó verseket nem vagyok hajlandó kirakni! Az oldal célja kultúrált keretek között megosztani egymással verseink, vagy éppen dalszövegeink, melyek akár legbensőbb érzéseinkről is szólhatnak. Remélem azért így is akad majd néhány rendszeres látogatója az oldalnak. És persze olyanok is akadnak remélhetőleg, akik szerzeményeikkel színesítik a blogot. 

Röviden ennyi lett volna a bevezető. A mai naptól várom alkotásaitokat. Köszönöm.

Laccy93