Mikor először láttalak nem hagytál mély nyomot bennem
Egy lány voltál a sok közül, kit észre sem vettem
Akkor még lefoglalt az idegen környezet
Akkor még semmilyen érzés meg nem környékezett
Nap-nap után láttalak, mégsem történt semmi
De akkor tájt még nem akartam semmit sem tenni
Aztán hirtelen megváltozott minden
Hogyan, s miként, ma sem értem
Egyszer csak fellángolt valami legbelül
Valami, mit ha elhagysz, bizony sokba kerül!
Késztetést éreztem, hogy mindig feléd pillantsak
Próbáltam ellenállni, de nem volt meg hatalmam
Te voltál ki belül engem ily módon összezavart
Tudatlanságom miatt, engem jól megkavart
Tovább égett a láng, s már kezdtem sejteni
El kellett, hogy ismerjem, nem lehetett kertelni
A szerelem lángja lobbant fel kicsiny szívemben
Te voltál a szén, mely táplálta én bennem
Attól fogva nehéz volt magamban tartani
De tudtam jól senkinek nem lehet elmondani
Őrlődtem mint a gabona a malomkövek között
Mert nem tudtam mi bújik meg pillantásod mögött
Hisz oly sokat néztem gyönyörű szemeid
Mikor nem takarták el, gyengéd kezeid
Arcodat mintha Vénusz gyúrta volna
Annyira szép, maga a csoda
Hosszú dús hajadba, ha belekap a szél
Azt a pillanatot nem adnám semmiért!
Mikor mosolyogsz jobb kedvre derülök
Ha rám irányul kacajod, a mennybe kerülök
Tudnod kell mégis, hogy kínoz ez az érzés
Fejemben most is kavarog rengeteg kérdés
Hogyan tekintesz rám? Ugyanúgy mint én?
Téged is sújt az érzés, legalább ilyen rég?
Remélem, hogy egyszer majd mindent megtudok
Lehetünk-e együtt, te és én boldogok!? 
Laccy93

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.