Ez a vers is elég régen került már papírra, de eljöt az ideje kirakni. 

Múlik az éjszaka

S elcsuklik halk szava

Talán el kell mennem örökre

Nem lehet máshogy, csak nevetve

Könny csordul ki mégis, mind a két szememből

Nem is  jutok szóhoz, már a könnyektől

De mit ér most a szó, mikor búcsúzni oly nehéz

Többet ér egy ölelés, hisz az idő oly kevés

Ha eljő majd a reggel, s e napot kárhozom

Akárhogy is, de én emelt fővel távozom

Fel a fejjel! -súgja halkan

És végig csókolja ajkaim lassan

A távolból már hallatszik az ördögi moraj

Senki nincs a házban már, csak a tulaj

Ugyanazon sorsra van ítélve ő is

Katonának áll, s ha kell lő is

Lassan felállok, indulok messzire

Arcát őrizem a szívemben örökre

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.