Ezt a verset szintén Neil McCauley barátom osztotta meg velem, hogy ti is megcsodálhassátok. Íme:

A Fájdalmas búcsúról

Miért kell így fájnia, a búcsú pillanatának?

Olyan, mintha tőrt szegeznének, az ember tarkójának.

Lázban, égő lelkemben, a tűz újra fellobban;

Nézek rád, mint egy tündérre, a legcsodásabb álmomban.

Ádáz harcot vívok, most magamban a világgal;

Rég nem álltam előtted, ily remegő lábakkal.

Kíváncsian fürkészem, csalfa tekinteted;

Itt, e szent helyen, ím letérdelek előtted.

Talán ez az utolsó, lehetőség számomra;

Talán ez az út még, nem vezet a halálba.

Istenem, állítsd meg az időt, hiszen e perc, a beteljesedés maga!

Hallgasd meg végül Drága, az utolsó szavaim;

Hadd osszam meg veled, legféltettebb titkaim.

Úgy szerettelek téged, mint még senkit életemben;

Ám te perceken belül összetöröd, oly hevesen verő szívem.

Azzal, hogy itt hagysz, s lehet, nem látlak többé;

Holnaptól kezdve életem, immáron az enyészeté.

ISTEN vigyázzon reád, azt kívánom én néked;

Élvezd ki az életet, ameddig csak teheted.

Én is megpróbálom, hogy új életet kezdjek;

S, új célt kell találnom, megüresedett létemnek.

Nem lesz, aki miatt, reggel érdemes felkelni;

Nem lesz, aki miatt, érdemes lenne élni!

Neil McCauely

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.