Lelkem mélyén kavarog egy új, s furcsa érzés
Mely oly sokszor előtör, s megnyújtja szívem
Nem tudom idővel elmúlik e majd
Mert így egyre jobban a bánatba hajt
Kérded tán, miért vésem e sorokat papírra?
Könnyebb így a szívnek, ez a gyógyírja
Mert bizony ha az álom, nem válhat valóra
Kár bizakodni, s álmodni halomra
Ha nem ez van megírva, nincs mit tenni
Csak sóhajtani, s tovább lépni
Hajjj! hogyha az olyan egyszerű volna
Szívem, lelkem néked nem siránkozna
Felhők közt járnék, ha nem volna ily nehéz
S nem érdekelne már rég ez az egész
Odakinn a fényes nap sugara simogat
Idebenn a sötétség, egyre csak hívogat
„Jöjj és felejts el mindent örökre
Hidd el jobb ez így, mintsem a börtönbe”
A szerelem ejtett rabul, mely kitart makacsul

Nem engedi szívemet újra szabadjára
Hogy visszatérhessen régi önmagába
Így viszont nem tudom, meddig bírom még
Meddig bírom eltusolni, mely kínoz oly rég
Meddig kell dulakodjak a belső énemmel
Szembefordulni a sújtó tényekkel?
Miért kell, hogy legbelül sokáig nyomasszon
S legfőképp miért kell, hogy mindig lelohasszon?
Miért nem tud csak úgy tova illanni
S engem, mint régen, nyugalomban hagyni?
Vagy legalább ne volna, ily zavaros,  bonyolult
Melytől szívem ege, oly nagyon beborult
Hányszor de hányszor gondoltam arra,
hogy bárcsak az álom valóra válna
De zavarodott vagyok, mert nem tudom, hogy állok
Szívében helyet, valaha találok!?
Ő sem az a fajta, ki a szavak embere
Ha egyikünk sem lép, hát megeszi a  fene

Persze  a valóságban ez nem ilyen egyszerű
Ha így lenne, na az volna nagyszerű!
De nem így működik a világnak rendje
Tovább tart feledni,van egy menetrendje
Nem lehet csak úgy a közepébe vágni
Bizonyos pontokon, meg-meg kell állni
Megállni, s végiggondolni
Tényleg megéri, mindent eldobni?
Átgondolni az egészet, elejétől fogva
Gondolni a jóra, nem csak a rosszra
Hogyha gondolataid itt végződnek újra
Akkor megérte hallgatnod a belső szóra
De mit hordok én itt össze?
Hisz még csak nem is jöttünk össze!
Mert gyáva voltam bármit is tenni
De most már késő keseregni!
Előre kell tekintenem, újult erővel
Tovább kell lépnem, sok új reménnyel
Nem gondolni arra, mi e vershez vezetett
Feledni azt, hogy a szívem vezeklett
Érezni újra a virágok illatát
Újra látni egy lány mosolyát
Egy lányét, ki szívem majd újra lángra gyújtja
S a hamut mi ott ragadt, messzire szórja
Nem akarok én már, semmi mást kérni
De szeretnék, valamit itt helybe ígérni
Ha elfelejtem a lányt, ki szívem csömörli
Nem biztos, hogy tudok majd, annak én örülni
Mert papoltam én itt a felejtésről
De elfelejdkezdtem, egy kérdésről
Arról, hogy miért vagyok én ilyen gyáva?
Miért vagyok szerelmes, ebbe a lányba?
Félek a kudarctól, pedig nincs mit vesszek
Tetszik nekem, még sincs merszem
Nem beszéltem még erről, se vele, se mással
Hogyan lehetne összehozni a dolgot egymással
Ez az mi kínoz, és a mélybe taszít
A lelkemben egy nagy lyukat hasít
De nem kérdőjelezem meg ama Urunk szavát
Egy valakit hibáztathat az ember, magát
Elismerem én, hogy rosszul döntöttem
Amit kellett, azt soha nem tettem
Mindig csak álmodtam, sosem cselekedtem
S csodálkoztam, hogy eme állapotba estem

De most, hogy elhagyják tollamat e szavak
Nem teszek olyat, amit nem szabad!
Előre nézek, s nem hátra
Most nem gondolhatok másra
A szerelem ott van, rád  is várva
Ha hiszel benne, hidd el eljön majd a hála!

Laccy93                                                                               2010. április 1.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.